Knut Hamsun norvég író 1859-ben született a szegénység és a vidéki lét világában, s nehéz, kanyargós életútja – alkalmi munkák, vándorlás, amerikai tapasztalatok, majd a későbbi európai ismertség – mélyen beépült prózájába. A modern lélektani regény egyik nagy megújítójaként az emberi tudat legbelső rezdüléseit, a magányt, az éhséget, a vágyat, a társadalmi kirekesztettséget és az önazonosság bizonytalanságát ábrázolta rendkívüli érzékenységgel. Művészetének csúcspontjai közé tartoznak azok a regények, amelyekben a külső cselekménynél fontosabbá válik a belső vívódás, az ösztönök és a civilizáció feszültsége, valamint az ember és természet kapcsolatának szinte tapintható megjelenítése. Ezek a témák ma is meglepően frissek, mert a létbizonytalanság, a társadalmi elszigetelődés és az identitáskeresés kérdései a 21. század olvasóinak is ismerősek. Hamsun életműve egyszerre lenyűgöző és ellentmondásos: irodalmi újításai maradandó hatást gyakoroltak számos későbbi szerzőre, miközben közéleti szerepvállalása miatt megítélése ma is vitákat kelt. Mégis, prózája nélkül nehezebb lenne megérteni, hogyan lett a modern regény ennyire belsővé, töredezetté és lélektanilag pontosan érzékennyé. Azoknak ajánlható különösen, akiket vonz az emberi lélek sötétebb, finomabb rétegeinek feltárása, a modern irodalom eredete, valamint a magányról és önkeresésről szóló, erős atmoszférájú, gondolatébresztő olvasmány.