Knut Hamsun a norvég irodalom egyik legnagyobb és legvitatottabb alakja volt, aki 1859-ben született egy szegény paraszti családban, s nehéz, vándorlásokkal és alkalmi munkákkal teli ifjúság után jutott el az irodalmi sikerig. Életének korai tapasztalatai mélyen beépültek műveibe: a kiszolgáltatottság, a természet közelsége, az emberi méltóság törékenysége és a társadalmi peremre szorultak sorsa mind visszatérő témái lettek. Pályája során a modern lélektani próza egyik úttörőjévé vált, mert különleges érzékenységgel ábrázolta a tudat rejtett rezdüléseit, az ösztönök és a vágyak erejét, valamint az egyén és a civilizáció közti feszültséget. Művészete egyszerre volt lírai és nyugtalanító, a természetet élő, erkölcsi és lelki erőtérként mutatta meg, miközben sokszor bírálta a modern városi lét elidegenítő hatását. Ma is azért fontos, mert kérdései nem veszítettek érvényükből: hogyan őrizhető meg az emberi önazonosság egy gyorsan változó világban, mit jelent a szabadság, és milyen árat fizetünk a haladásért. Bár politikai szerepvállalása árnyékot vet az örökségére, irodalmi hatása vitathatatlan: új utakat nyitott a belső monológ, a lélektani realizmus és a természetközpontú próza számára. Azoknak ajánlható különösen, akik a lélek finom rezdüléseit, az ember és természet kapcsolatát, valamint a modernség ellentmondásait feltáró, gondolatébresztő irodalmat kedvelik.