Knut Hamsun norvég író 1859-ben született egy szegény paraszti családban, és fiatalon megtapasztalta a nélkülözést, a vándorlást, a kétkezi munka világát és az önmaga megteremtéséért folytatott küzdelmet; ezek az élmények később egész életművét áthatották. Hosszú és sokszor bizonytalan életútja során élt Amerikában is, újságírással, alkalmi munkákkal és írással próbált boldogulni, majd fokozatosan a modern európai irodalom egyik legeredetibb hangjává vált. Műveiben különösen az emberi tudat rejtett mozgásait, a magányt, a természet és az ösztönök erejét, valamint a civilizációval szembeni belső elégedetlenséget ábrázolta nagy pszichológiai érzékenységgel. Prózája úttörő módon közelítette meg a belső monológot és a lelki széthullás finom rajzát, ezért sokan a modern regény egyik előfutáraként tartják számon. Ugyanakkor életének későbbi politikai tévedései árnyékot vetnek a megítélésére, ami ma különösen fontos olvasási szemponttá teszi: Hamsun egyszerre figyelmeztet az emberi nagyság és a morális vakság összetett viszonyára. Mégis maradandó jelentősége abban áll, hogy művei ma is elevenen szólnak az elidegenedésről, az identitáskeresésről, a természethez fűződő feszültséges kapcsolatról és arról, milyen törékeny az emberi önazonosság. Azoknak érdemes olvasniuk, akiket érdekel a lélektani próza, a modernség születése, valamint az a különös, nyugtalanító irodalom, amely egyszerre gyönyörű és zavarba ejtő.